Metal Hammer 2005

Szerencsés társaság. Teremtettek maguknak egy saját kis világot, amolyan "föld alatti, együtt vagyunk" közösséget, melyhez néhány hónapja újonnan csatlakozott Fodor Zsófia, basszusgitáros. Előlünk azért nem sikerült elbújniuk, Zsófival, Mándli István, gitárossal és Varga Sándor, dobossal Burány Judit beszélgetett. Az énekes-gitáros, Krasznahorkai László tanítási kötelezettségei miatt nem jelenhetett meg találkozásuk színhelyén, a hangulatos sörözőben.

-Nagyjából egy éve készítettük el Egyszer elmész című albumunkat- csapott István a lovak közé. Szerintem ez tulajdonképpen az a beszélgetés, melyet akkor kellett voolna megejteni, csak valahogy nem adódott rá lehetőség. Nagyon elégedettek voltunk, vagyunk a lemezzel, úgy gondoljuk, hazai és nyugati viszonylatban egyaránt megállja a helyét. Nálunk az a szokás, hogy megírunk húsz nótát, s végül felvesszük azt a tizet, melyek valóban megérdemlik. Egy-két dalt , mielőtt felkerültek volna az új albumra, teszteltünk a közönség előtt is, sokszor eljátszva, kiforrottan vettük fel az énekeket. Szerencsénk volt mind a hangmérnökünkkel, mind a stúdióval. Ráadásul, a tervezettnél hamarabb elkészültünk, az utolsó pár órát már nem tudtuk mivel eltölteni. A hangmérnökkel egyetértve úgy véltük, ezen már csak rontani lehet. Mindent összevetve, jobban sikerült, mint az előző. Sokat vártunk ettől a lemeztől, mégis, az első visszhangok után csúnyát koppantunk. A Hammer "Hangpróba" rovatában utolsó előtti helyezést értünk el egy-hárm pontokkal. Igen rosszul esett. Nem azért, mert bárkivel is vetélkedni akartunk, hanem, mert az az egy pont, melyet pl. az olvasó adott, felháborított. Megértem, ha valaki nem értékeli ezt a stílust, akkor tiszteességesen húzza ki, hagyja üresen a rublikát, mint, ahogy ezt más meg is tette :"...nem értékelem, nem az én műfajom , nem tudok hozzászólni..." Én pl. nem állnék neki jazz-lemezeket pontozni, mert nem értek hozzá. Azt meg tudom állapítani, mint bárki, aki kicsit is foglalkozik zenével, hogy az anyag rendesen el lett-e készítve, tisztességesen megszólal-e, stb., de a műfaji sajátságokat nem tudom pontozni. Ha valamire egy pontot adok, számomra azt jelenti, hogy fülbántóan hamis, borzasztóan hallgathatatlan, stb.
Emellett negatívumként hozták fel az albummal kapcsolatban, hogy olyan a hangulata, mint az előzőnek meg az azt megelőzőnek..: borongós esős, ködös, szomorkás, s ez három lemezen keresztül sok. Nekünk meg az a véleményünk, hogy mi egy borongós, esős, ködös, szomorkás hangulatú zenét készítő zenekar vagyuk, s, ha még négy, öt vagy tíz lemezünk megjelenik, akkor azokon keresztül is ezt a vonulatot szeretnénk továbbvinni. Végeredményben örültem a negatívnak szánt kritikának, pozitívumként értékeltem. Számunkra fontos volt hűnek maradni a tőlünk már megismert hangulathoz, holott, tudatosan törekedtünk az előzőétől eltérő hangszerelésre, szintetizátort, másféle gitárt, jóval több torzított hangot használtunk. A Holt Kőltők Társaságához ez a hangulatvilág illik, ezt játszuk szívesen, nem is akarunk váltani. Zsófi három hónapja velünk van, ez természteseen éreztetni fogja hatását, sőt, személyisége az azóta megírt öt-hat számon is tükröződik. Mostanság erősen felpörögtünk, futószalagon gyártjuk a nótákat (ha-ha)!

- Zsófi, miben hozol újat a HKT-ba?

-Én főleg-főleg progresszív zenéket hallgatok, melyek lépten-nyomon akkordváltásról szólnak - somolygott. Ezután nem három akkor, hanem estleg tíz akkord is feltűnik a számainkban, mely néha nagyon sok (ha-ha), dehát, nem tudok mást írni, ezen nőttem fel.

-Bizony-helyeselt István-, Zsófi ebben a tekintetben egy kicsivel feljebb tolta nálunk a lécet. Eddig nem igen ismertük, és használtuk ki a progresszív zene nyújtotta lehetőségeket. De a kóstolgatása feldobott minket, feltöltődtünk a kísérletezéstől.

-Mihez méritek tudásotokat, zenei fejlődéseteket?

-Rengeteg zenét hallgatok, állandóan bömböl otthon a hifi- avatott be István. Vannak CD-k, melyeket egyszer-kétszer meghallgatok, többet soha. Megprobálom a saját lemezeinket is más fülével, kritikusként hallgatni, nem úgy, hogy "Jujj, ez én vagyoki". Ha így tetszik, akkor jó az anyag. Az "Egyszer elmész" már egy éve tetszik, akár egymás után szívesen is meghallgatom. Nem szeretnék rajta változtatni. A lemezfelvételnél meg az számít, milyen érzés játszani...

- Bárki bármit mond, az ember magának ír zenét, s magának is játszik- szögezte le Sanya. Mikor lemegyek a próbaterembe, nem azon vacillálok, tetszeni fog-e a közönségnek. Majd kiderül. Ha teszik, akkor marad, ha nem, akkor eldöntjük, mi legyen.

- Mindenesetre az a legjobb- összegezte István -,mikor koncerten úgy szól a dal, s olyan érzés játszani, mintha egy hete írtuk volna. Nagy pillanat, mikor egy nótához már nem kell többet nyúlni. Szövegírásban nem vagyunk illetékesek, azokat Laci, az énekes írja. Egy tisztességes énekes írja meg a saját szövegét! Másként hogy tudná hitelesen előadni? Tréfás lenne, ha mi adnánk a szájába mondandóját. Pont ezért nem is javítunk, kötünk bele szövegeibe.

Ált. a zene készül el először, az ihleti meg Lacit -egészítette ki Sanya. Ha megváltoztatnánk a szövegeit, megcsonkítanánk arzt az érzést, ami a hallgatás közben elfogta őt.

-Ez fordítva is előfordulhatt, ti is rosszul érezhetnétek magatokat, ha muzsikátokra egy számotokra idegen szöveget erőltetnének.

-Előfordulhatna- hagyta helyben István-, de nem Lacival. Ez már az első pár hónap, a "tesztidőszak" után bizonyossá vált. Részei vagyunk egymás életének, elképzelhetetlen, hogy nekünk nem tetszőt írjon. Ráadásul, gitáros lévén, a zeneírásból is kiveszi részét, mely abszolút közös munka. Csak olyan alapötlettel dolgozunk, mely meindenkinek tetszik. Nincs diktatúra(ha-ha)!

- Ő se dobta még vissza a zenei alpot: "Bocs, de semmi nem jut eszembe..."?

-Ilyen esetben várni kell, majd ír rá szöveget egy félév múlva- zárta le a kérdést Sanya. Nem vagyunk türelmetlenek.

-Előfordult már- kapott a fejéhez István-, hogy megírtunk egy számot, s utána kiderült, hogy hoppá, ezt már valaki eljátszotta előttünk! Mikor első ízben megmutattuk a cimboráknak az új albumot, a Mérgek és vágyak című nótánál egyikük elcsodálkozott: "Figyeljetek! Ez nem XY-zenekarnak a száma"? (Hogy melyiknek, titok.) Meghallgattuk, s be kellett látni, sajnos igaza van. Dehát, mi nem is ismertük előtte azt az együttest!

-Mit gondoltok, az egyes emberek számára hány évre írtok zenét? A dark közönség pár évenként cserélődik, a tábor túlnyomó részét a 15-18 éves korosztály teszi ki.

-Ez így van - bólintott István-, de az ún. "Dark-divathullám" -Rammstein, Manson, stb. -szerencsére messze elkerül minket. Tény és való, nem játszunk divatos zenét. Van egy állandó törzsközönségünk, ők jóval idősebbek is, huszonöt az átlagéletkor. Ők ált. a banda debütálásától velünk tartanak. Ahogy Sanya is mondta, magunknak zennélünk(ha-ha). Most jut eszembe, tavaly egy nagyon szép ajándékot kaptunk néhány, amúgy ifjabb rajongónktól. A Mozgókép Alapítvány hirdetett egy amatőr filmfesztivált. Született egy alkotás Mikor fáj az élet címmel, melynek témáját a mi lemezünk ihlette, a dal meg is szólal a videofelvételen. Ha valakit érdekel, esetleg magánúton megszerezhető. Más rajongók saját ötlettől vezérelv készítettek nekünk egy honlapot. Ez épp jókor jött, mert a hivatalos honlap eléggé rendezetlen.

-Valóban kedves dolgok. Most már csak arra vagyok kíváncsi, koncerten mi alapján tujátok eldönteni, tetszettetek-e. A dark közönség kevésbé "elvetemült", inkább befele forduló.

-Nem háttal állnak, hanem szemben (ha-ha)! - vágta rá Sanya.

-Hát igen, az biztos, hogy a mi koncertjeink nem azok a pogózós bulik- mosolygott István-, hanem "táncikálunk, nézelődünk, élvezzük a zenét". A tetszés nem annyira látszik, inkább érződik. A taps mellett az éneklés sok mindent elárul. Jó érzés, ha felhalllatszódik a színpadra a közönség ének, vagy észrevesszük a mozgó szájakat. Amúgy többnyire akad egy-két táncikálós emberke, kik a többieknek is kedvet csinálnak.
Ha már belementünk a dark-kérdéskörbe, Magyarországon furcsaságokat tapasztalok. Itt vagyunk mi, tipikusan dark-rock-alterockot, Cure-t, Sisters of ...-t, Suzie and Bandsize-t képviselő vonal, melynek itthon igen kicsi az ismertsége. Jelenleg a magyar dark abban merül ki, hogy mindenféle skandináv blackmetal zenekarokra ráhúzzák ezt a jelzőt. Teszemazt, az Opeth zseniális, de annak ellenére, hogy dark kategóriaba rakják, semmiképp sem nevezném így. A másik a Depeche Mode köre, szinti-pop, EBM-dolgok, hát ebbe se tartozunk. Akkor hova? Úgy vettük észre, annak kerekedik tábora Magyarországon, ami eljut az emberekhez. Ismerek még nálunk is noname-bb dark zenekarokat. Itt, tetszik-nem tetszik, a metal a keresett zene. Elég, ha van egy húzózenekar, annak kialakul a rajongótábora, s máris könnyebben érvényesülnek a hasonló stílusú, kissebb csapatok. A mi műfajunkból hiányzik a húzózenekar, akinek az árnyékában előreléphetnénk.

-Ugye felesleges kimondanom, mire gondolok?

-Persze (ha-ha), az lenne ideális, ha mi volnénk a húzózenekar. Igyekszünk is, csak nem vagyunk azok a fajták, akik komolyan nyomulni tudnának ezért a címért. Elég sok mindent megtettünk már, nem hiszem, hogy tudnánk színvonalasabb nótáat, lemezeket készíteni. Várunk a szerencsés véletlenre.

-Említettétek, hogy "érettebb" a közönségetek. Gondolom, akkor szövegeitek sem a lét óriási kérdéseit feszegetik.

-Á nem, a szövegek nem tanmesék- rázta fejét Sanya. Lászlónk inkább saját magáról ír, megtörtént eseményekről, érzésekről, pillanatnyi képekről, boldogságról. De lehet vele azonosulni. Néha mi is rádöbbenünk, mennyire igaza van! Hál' isten, ő - velünk ellentétben- képes mindezt ,akár versben is, megfogalmazni.

-A fiatalabb koncertlátogatók, zenehallgatók egyfajta támaszt keresnek a szövegekben- fejtette ki István. Valószínű, tőlünk ezt nem kapják meg, de én nem bánom. Poénnak se utolsó, de ha belegondol az ember: egy alak -aki szétitta az agyát, szétlőtte a karját- mondja meg a fiatalságnak, mi a jó. Na ne csináljuk már! Bohócság! Aki mondja a frankót, az is csak egy hülye zenész, mint mi!

- Sokan arról énekelnek-csatlakozott Sanya-, amiről a hallgató hallani akar, nem arról, mit gondol a zenekar. Nem mindegy.

-Szerintem az igazságosztást mellőzze a zenész- döntötte el a kérdést István. Nem valószínű, hogy olyan életet élt, ami alapján ezt megtehetné.

-Ki teheti meg?

-Igazából?- nézett rám István. Senki. Magadnak megteheted. Persze, mindig léteztek bálványok, akiket követtek, akik szép dolgokat képzeltek el, de a rockzenészek 90 %-a nem illik ebbe a szerepbe.

-Ak picit is bekerül a médiába, már nem lehet teljesen őszinte- vélekedett Sanya. Egy biztos: aki őszinte, akkor is csinálja, ha nem sikeres.

-Rajongók, bálványok...- mélázott István. Mi tipikusan nem effélék vagyunk. Nincsenek bálványaink, és mi sem vagyunk azok. Laci sem tudná túljátszani a szerepét. Ismertség szempontjából biztosan számitana, de a zene sokkal fontosabb. Tisztában vagyok azzal, hogy a HKT-hoz hangulat kell. Otthon meghallgatja az ember, s vagy el tudjuk varázsolni vagy nem. Ha sikerül, hosszú időre híve lesz a bandának.

-Hol adtok nekünk lehetőséget hozzátok pártolni? Sőt, azt se tudjuk, merre jártatok az elmúlt évben!

-Tavaly magától értetődően fesztiváloztunk, ezenkívül szerveztünk egy közös turnét az Autum Twighlight-el karöltve. Megyeszékhelyeket céloztunk meg, remekül sikerült, a hallgatók szép számmal eljöttek, mindenki jól érezte magát. Anyagilag se buktunk. Az Autum Twighlight jó kis csapat, zeneileg is összepasszolunk. Zsófi is ott ismert meg minket. A nagy sikerre veló tekintettel idén ősszel szertnénk visszamenni a bizonyos helyekre.