Cd kritika
RockInform 2005.03.19. 18:17
Újabb cd kritika ezúttal a Rockinform hasábjairól
Ha jobban belegondolun,abból a fajta zenéből,amit a Holt Költők Társasága (is) játszik, errefelé mindig hiány volt.Sőt, tulajdonképpen Magyarországon nem túl sok igazán jó dark wawe vagy dark rock album született.Pedig közönség igény mindig is volt rájuk.Holt Költők Társasága bemutatkozó lemezéröl tehát,akár mint egyfajta hiánypótlóról is beszélhetünk,még akkor is,ha csak részben váltja be a hozzá fűzött reményeket.Persze azt azért nem mondaném,hogy elpuskázták a lehetőséget,de ami ezen a lemezen hallható,az még kevés ahhoz,hogy huzamosabb ideig benn maradhassanak az OB-I-ben. Zenéjük meglehetősen monoton,számaik pedig helyenként vontatottak.Többszöri meghallgatása után némileg megnyílnak ugyan a dalok,de még akkor is hiányzik néhány olyan nóta,amivel elsőre azonosítani lehetne a zenekart.Már pedig ilyen számokra szükségük lesz.Mintha tudatosan tartózkodnának attól,hogy eltávolodjanak a jól ismert úttól,ami az ő esetükben szuggesztív dob-basszus és egy-egy fájdalmas gitárriff vagy tétova hangsor.Kivétel talán a nyitó tétel a hangulati váltásaival és a jó ének dallamával,valamint az Árnyék című szám,ahol a csilingelő gitár némi színt visz az egyre komorabb zenébe.A szövegeik terén is akad módosítani való.Néhol túl direktek,ami egy punk bandánál előny,de jelen esetben egy olyan sorral,hogy:"...ma nem kell, innom se' hogy, múljon el a fájdalom" rendesen hazavágják a zenéjük hangulatát.Pedig pont ez a hangulat, ami az egyik erősségük.Zenéjük mélyén, a külső komor és kemény héj alatt,szinte mindig pozitív a történet vége,még akkor is,ha helyenként megfoghatatlan dolgokról szólnak.Kivétel megint csak az Árnyék,ami egy jó kis paranoid love story,happy end nélkül.
|